Pille Tamás színész, rendező állítja színpadra a fővárosi Fogi Színház legújabb meseszínházi darabját, Minden egér szereti a sajtot címmel. Az előadás alapjául szolgáló irodalmi művet Urbán Gyula írta. A mese a klasszikus Rómeó és Júlia történeten keresztül mutatja be a gyűlölettel szembeni szeretetet, felhívja a figyelmet az előítélet, a szülői egyeduralom negatív hatásaira. Mindezt kedves egér szereplőkön keresztül. A Fogi Színház tízéves működése alatt mindig fontosnak tartotta meséiben a gyermekek helyes nevelését.

Téli hóesésben érkezik meg zörgő-csörömpölő verklijével Zakariás, a vándormuzsikus a mesebeli városkába, hogy felidézze lakóinak a régi szép időket, amikor még a világhírű Verkli-Fehéregér Színház tiszteletre méltó direktora volt. Ám egy szomorú napon a színpad ragyogó csillagai, a fehéregér pár és lányuk – korgó gyomrukra hallgatva – megszöktek Zakariástól, hogy beköltözzenek egy ínycsiklandó illatú sajtkészítő műhelybe.

A műhely addigi lakói, a szürke egerek közül való Márton papa és hitvese, Lidi mama azonban nem nézték jó szemmel a betolakodókat. Nem úgy fiuk, Soma, akit első látásra elbűvölt a bájos fehéregér kislány, Fruzsina. Vajon összeillik-e fehér és fekete, azaz fehér- és szürkeegér? Na és milyen a varázsegér, és mi köze lehet a Nagy Macska Mágushoz? És léteznek pepita egerek? A mulatságos fordulatokban bővelkedő, kedves humorú és felettébb tanulságos mese végére mindenre fény derül. Még arra is, hogy miben hasonlít egymásra a világ összes egere. (Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot c. könyvének fülszövege) Sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a 80-as években írt mesekönyvből film, hangjáték, színdarab készült. A romantikus történet szerethető, hiszen, szól szeretetről, vonzalomról, családról, csodáról, ám nevel a toleranciára, a gyűlölködés, az arrogancia, az előítéletek elfajulása, az ősi ellentétek állandó felhánytorgatása ellen, mindezt izgalmas formában, a gyermekek nyelvén, kellemes zenével fűszerezve. Tanulságként Urbán Gyula, egy korábbi színpadra alkalmazás elé azt írta: Nem az a fontos, hogy miben különbözünk, hanem az, hogy miben egyezünk, miben vagyunk hasonlóak. Ezt az igazságot pedig minden egérnek már zsenge kisegér korában meg kell tanulnia.

IMG 0343

Katt a képre

A Fogi Színház tizenhárom éves működése alatt mindig kiemelten fontosnak tartotta meséiben (Kukamese, Suszter és a karácsonyi manók, Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal, Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj) a gyermekek helyes nevelését. Évente nyolcvanezer néző látja előadásaikat, az ország különböző táján. Évente egy, vagy két új mesével örvendeztetik meg a gyermek- és ifjúsági korosztályt. Ebben az évben Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot c. meséjére esett a választás. A szerző maga is azon túl, hogy ír meséket, rendező, a budapesti Bábszínház igazgatója volt több évtizeden keresztül, így nagy tapasztalattal rendelkezik a gyermekkorosztály igényeivel kapcsolatban.A Fogi Színház legújabb darabját Pille Tamás színész rendezi. A Minden egér szereti a sajtot c. mesejáték feldolgozása nem ismeretlen előtte, Tatabányán és Komáromban már színházra alkalmazta. A Fogi Színház több gyermekdarab rendezésével bízta meg előzőekben: Hófehérke meg a törpék, Gulliver, így az együttműködés mindenképpen sikeres lehet.

                                                                             

Szereplők:

Zakariás: Albin: Jankovits József/Pille Tamás

Márton papa: Lénárt László/Fogarassy András

Lidi mama: Borbáth Ottília/Szabó Zsuzsa

Szeréna: Szabó Zsuzsa/Schupp Gabriella

Soma: Kalmár Gergely/Vinyarszki János

Fruzsina: Kaprielian Alexa/Bachraty-Gerencsér Alexandra

Paszkál: Boros Ádám/Kalmár Gergely

Díszlettervező: Szabó Gábor

Szcenikus: Bachraty Gábor

Rendezőasszisztens: Lengyel Eleonóra

Rendező-jelmeztervező: Pille Tamás